Gyömbéres sütőtökös csatni

Akik a legutolsó pillanatra hagynak mindent… a bejegyzés megírását pedig az utolsó utánira 🙂  Csinosan becsomagolva szerintem szuper ajándék volt karácsonyra az alábbi csatni. Aki kapott belőle, kérem nyilatkozzon 🙂

Hozzávalók:

• 60 dkg sütőtök
• 5 dkg gyömbér
• 1 alma
• 1 fej vöröshagyma
• 2 gerezd fokhagyma
• 1 kk tört chili
• 1 kk só
• 10 dkg cukor
• 1 ek olaj
• 1,5 dl víz
• 1 citrom leve

A sütőtököt kis kockákra vágjuk és a felaprított vöröshagymán és olajon pár percig forrósítjuk.

A gyömbér és fokhagymát a csilivel felaprítjuk, egy mozsárban jól összetörjük. Ezt hozzáadjuk a sütőtökhöz, felöntjük vízzel, a cukrot, majd az almát is kockákra vágva hozzáadjuk és főzzük amíg meg nem puhul.

Összeturmixoljuk, picit sózzuk és a citromlevet is hozzáadjuk.

Forrón üvegekbe töltjük. Nekem kb. 6 kisebb-nagyobb üveget sikerült megtöltenem vele.

Téli sült zöldségek

…és így folytatódott a vegán karácsonyom. A sült zöldségekből készítettem egy jó nagy tepsivel, ami kitartott másnapra is, valamint még felturbóztam aszalt szilvával, hogy még karácsonyibb legyen.

A kelbimbót lehet pl. zellerrel helyettesíteni, ki melyiket szereti… Mellé pedig barna és vadrizst főztem.

Hozzávalók:

• 3 ek olívaolaj
• 6 gerezd felkarikázott fokhagyma
• 450 g kockákra vágott sütőtök
• 300 g megtisztított és félbevágott kelbimbó
• 20 dk megtisztított, vastagon felszeletelt gomba (szintén helyettesíthető – pl. répával/elhagyható)
• 2 nagy alma kockákra vágva
• 5-6 db olajban eltett aszalt paradicsom, felszeletelve
• 1 kk szárított rozmaring
• só

Egy hőálló serpenyőben, vagy tepsiben összekeverjük a fokhagymát az olajjal, a zöldségeket és a többi hozzávalót is beletesszük. Mindezt jól forgassuk össze. Előmelegített sütőben sütjük kb. 35 percig, amíg meg nem puhulnak a zöldségek. Én az elején lefedtem alufóliával és egy kevés vizet is tettem rá, így gyorsabban párolódott, majd fólia nélkül sütöttem tovább. A sütés utolsó 5 percében lehet rá parmezán sajtot szórni az eredeti recept szerint.

Fűszeres marokkói sárgarépaleves

Nem volt egyszerű, de végre kitaláltam a karácsonyi vegán menüt. Kizárólag szezonális, hazai gyümölcs lesz benne, valamint részben saját zöldségek, aszalványok és magvak. A távoli fűszerekről természetesen továbbra sem tudunk lemondani, de ez most nem is cél. A koncepció az volt, hogy legyen szezonális, hazai alapanyag, ugyanakkor mégis különleges, hangulatában karácsonyi. Így kaptak nagyobb szerepet a fűszerek, az aszalt gyümölcsök és a magvak.

A karácsony többi részéről pedig annyit, hogy idén sem visszük túlzásba az ajándékozást, egy könyvet vettem a családnak, az Első zalai gyümölcsészkönyvet a Göcsej Természetvédelmi Alapítvány kiadásában, amit ráadásul Keszthelyen nyomtattak, szóval szerintem kimerítettem az ökokarácsony fogalmát. Inkább jöjjön a leves. Készítettem már, de még soha nem fotóztam le, talán később pótolom.

Hozzávalók:

• 1 ek olívaolaj
• 1 közepes méretű, vékonyra karikázott vöröshagyma
• 3 gerezd vékonyra karikázott fokhagyma
• 450 g vékonyra szeletelt sárgarépa
• 1 kiskanál fahéj
• 1 kk őrölt gyömbér
• 1 kk kurkuma
• 1 kk pirospaprika
• 1 csésze sárgarépalé
• 2 ek paradicsompüré
• 3 ek rizs
• 1 kk só
• 1/2 kk bors
• kevés felaprított korianderzöld

Egy lábasban olívaolajon pirítsuk a vöröshagymát és a fokhagymát kb. 5 percig. Tegyük bele a sárgarépát, fahéjat, gyömbért, kurkumát, pirospaprikát, és még egy percig pirítsuk. Ezután adjuk hozzá a sárgarépalevet, paradicsompürét, a riszt, sót, borsot, 2 csészényi vizet, és az egészet forraljuk fel. Kb. 20 percig főzzük alacsony lángon, amíg a rizs és a sárgarépa meg nem puhul. Az egészet botmixerrel simára keverjük. A végén a korianderzölddel, vagy pirított magvakkal tálaljuk.

Diós-almás nyers torta

Első vegán nyerstorta-vállalkozásom egész jól sikerült, legalábbis a végeredmény szempontjából mindenképpen. Hozzáteszem, igen sokat vesződtem vele, kb. 4 órát (a diópucolással együtt)… Nem tudtam ugyanis, hogy milyen mennyiségek kellenek, és nagyon-nagyon ragadós volt, ráadásul egy botmixerrel dolgoztam, ami igencsak megnehezítette a darálás és keverés folyamatait.

Igen tömény, szerencsére nem lehet sokat enni belőle, de annál tartalmasabb. Valahol azt olvastam, hogy együk lassan a nyers ételeket. Szerintem ezt nem is lehet másképp enni, csak lassan. Ennek az ételnek meg kell adni a tiszteletet, rá kell szánni az időt, oda kell figyelni rá. Minden falatra.

Hozzávalók (20 cm átmérőjű tortaformához):

• 300 g darált dió
• 200 g mazsola (vagy aszalt szilvával is lehet)
• őrölt fahéj
• 100 g aprószemű zabpehely, megmosva, beáztatva
• 300 g alma lereszelve
• 1 kk őrölt szegfűszeg
• 4 ek búzacsíra
• fél citrom leve

A diót megmostam és ledaráltam. Az előzőleg beáztatott zabpehelyből a felesleges vizet kipréseltem. A mazsolát szintén megmostam, szintén beáztattam, és összeturmixoltam a dióval és a zabpehellyel. A fenti mennyiségek inkább közelítő értékek, érdemes fokozatosan hozzáadni a diót, hogy a megfelelő állagot kapjuk, ez nekem sem ment egyszerűen. Nagyjából egy ragadós masszát kaptam, aminek a felét kevés fahéj hozzáadása után a tortaformába egyengettem.

A lereszelt almához még lehet adni egy kevés mazsolát, ha szeretnénk édesebbre. Adtam hozzá citromlevet, fahéjat és egy kis őrölt szegfűszeget, ezektől igazán kellemes illata lett. A búzacsíra is jól jön, mert felszívja kicsit a maradék nedvességet.

Az almaréteg felét rápakoltam a “tésztára”, majd újra tésztaréteg és almaréteg következett. A tetejére lehet csinálni még fahéjas mazsolakrémet (fahéj+mazsola turmixolva), majd darált diót szórtam a tetejére, ettől valamivel szebb is lett.

Nagyon jól összeállt, éjszakára a hűtőbe tettem, és másnap szeleteltük is a lakótársammal.

Dahl

A húsmentes táplálkozás fontos összetevői a hüvelyesek. A különféle babok, lencse- és borsófélék például sok fehérjét tartalmaznak, ami könnyen segíthet a fehérjepótlásban. Gyakran nézek indiai ételek után mostanában, itt van például a dahl, íme egyik változata.

Hozzávalók:

• 1 bögre bulgur/ barna rizzsel helyettesíthető
• 1 bögre barna lencse
• vörös lencse/ egyéb lencse, vagy csicseriborsó
• 1 sárgarépa
• 200 ml paradicsomlé
• egy kis fej vöröshagyma
• 1 kk kurkuma
• egy csipet római kömény,
• chili,
• koriandermag
• 1-2 gerezd préselt fokhagyma
• só

Először is figyeljünk oda arra, hogy a hüvelyeseket általában vízben kell áztatni főzés előtt, de eltérő ideig. Ez esetben a barna lencsét pár órával főzés előtt, (a csicseriborsót már előző este!) áztassuk be, a vörös lencse viszont nem igényel áztatást. A barna lencsét tegyük fel főni, majd 5-10 perc múlva a vöröset is hozzáadhatjuk, így nagyjából ugyanakkor lesz kész. Tíz perc alatt szépen megpuhul a vörös lencse is. Közben a bulgurt is átmossuk, megfőzzük, kb 10 perc alatt. A karikákra felszeletelt sárgarépát pl. a bulgurral együtt lehet főzni. Ha mindez kész, egy nagyobb lábasban olívaolajon megdinszteljük a hagymát és illatosra pirítjuk a fűszereket. Ehhez adjuk a megfőtt lencsét és a bulgurt is a vízzel együtt (vagy amennyi vízzel szeretnénk), valamint a paradicsomlevet. Pár percig kevergetve főzzük, sózzuk. Van recept, ami még citromlevet is ajánl hozzá, lehet próbálkozni.

Tudatökológia a táplálkozásban

Fél éves szünetet követően engedjétek meg, hogy kicsit elméletibb jellegű poszttal vezessem fel a következő recepteket. Az történt ugyanis, hogy lassan két hónapja vegán étrenden létezem, aminek a blog szempontjából nyilvánvalóan nagyobb gyakorlati jelentősége van, valamint nem árt, ha a miérteket is tisztázzuk.

Kezdjük egy eléggé személyes, ám sokakat érintő problémával: pár éve küzdök ekcémával, és eddig lényegében nem sok minden használt a tünetek enyhítésében (kivéve a kendermagolaj!). A probléma valójában igen összetett, de az étkezésnek is nagy szerepe lehet benne, (mivel a bőr egy másodlagos kiválasztórendszerként is funkcionál). Több könyvben olvastam már, hogy az állati fehérje mellőzése segít a tünetek enyhítésében. Egyébként nem szoktam sok húst enni, de tejterméket viszont annál inkább, ezért október elején elhatároztam, hogy kipróbálom mi fog történni, és bizonytalan időre szüneteltetem a hús, tojás és tejtermékek fogyasztását.

A dolog viszont nem ilyen egyszerű, tulajdonképpen már hónapok, sőt évek óta a fejemben motoszkált az a gondolat, hogy az ipari állattartás ökológiailag romboló, az állatokra, a környezetre, az emberi egészségre nézve is. Rengeteg időt töltöttem (és töltök most is) a vásárlással, melyik sajtot vegyem, melyik tojást, ketreces, nemketreces, még a piacon is megkérdezek mindent, amit lehet, szóval rájöttem, hogy mindez túl sok pénz, idő, stressz és bizonytalanság. Hozzáteszem, hogy én az átlagembernél jóval többet, talán túl sokat is foglalkozom azzal, hogy mit eszek. Mégis miért teszem ezt? Egyszerű a képlet: a sejtjeim azokból a tápanyagokból épülnek fel, amelyeket a szervezetembe juttatok, de a fogyasztással én magam is visszahatok a nagyobb rendszer működésére. A materiális szintnél azonban többről van itt szó. Köztudott, hogy a kiegyensúlyozatlan táplálkozásnak, vagy túlzott odafigyelésnek pszichés okai is lehetnek, és meglehet, hogy az ételek iránti bizonytalanság, bizalmatlanság az én lelki világomról is elmond valamit. Annyit biztos, hogy nem vagyunk a legnagyobb harmóniában, vagy velem van gond, vagy az átlagos termékkínálattal. Érvényes lehet-e ez a probléma társadalmi szinten? Összefüggésben állhat egy társadalom tudatállapota a táplálékkal, amelyet elfogyaszt? Mit mond el az élelmünk termelése, táplálékunkhoz való viszonyunk a belső világunkról? Valójában egy igen meghatározó része életünknek a táplálkozás, hiszen a táplálékból építjük fel magunkat testileg és szellemileg is, amit úgy tűnik, hogy mára elfelejtettünk. A kristálycukor például egy erősen pszichogén anyag, amely a társadalmi kohéziót rombolja. A táplálkozás szimbolikus jelentőségére is felhívja a figyelmet többek között J. S. Foer., Eating Animals című könyvében. Az étel, amit magunkhoz veszünk, hitünket is szimbolizálja, és ezt az étkezéssel demonstráljuk magunknak és mások felé is. (A keresztények például Krisztus testét és vérét a kenyér és a bor színe alatt veszik magukhoz.) Az állatok megfelelő leölésére egyes kultúrák még mindig odafigyelnek, köztudott, hogy az állatokat érő stressz a hús minőségét is befolyásolja (ld.: stresszhormonok). Milyen kultúra az, ahol a kíméletlen körülmények között tartott állatokat alulfizetett munkások közömbös kegyetlenséggel futószalagon, tömegesen darabolják műanyag dobozokba? Szemléletes filmek akadnak a témában (Food Inc., …), aki eszi, járjon utána. 

Nem azt akarom mondani ezzel, hogy minden hús és tej rossz, az ájurvéda szerint például a vegetáriánus életmód sem szattvikus (szattva: világosság, egyensúly, béke és szeretet a jellemzői), mert tagadás és félelem van benne a hús iránt. Én most inkább a tagadást választom, minthogy féljek, de az ideális az lenne, ha valódi alternatívákat tudnék választani, pl. helyi, termelői kapirgálós tojás, stb.

A fizikai testünk és környezetünk között aligha húzhatunk éles választóvonalat, hiszen az emberi társadalmak kulturálisan, szellemileg is beágyazottak az adott ökológiai rendszerekbe, sőt, azt saját identitásuk részének is tekinthetik. Most már csak egy lépésre vagyunk a tudatökológia fogalmától, amely ezzel a kiterjesztett énnel számol. Az iparosított állattenyésztés szomorú produktumaiból tehát nem kívánok részesedni (épp elég a sok vegyszerezett növény…), és nem szeretnék hozzájárulni, de a jövőben nem zárom ki, hogy pl. termelői húst, sajtot fogyasszak. Természetesen tudom, hogy ettől még létezik, viszont tudatában vagyok az alternatíváknak és a választásaimnak, és most egy ideig a növényekre esik a választásom, saját magam és a “környezetem” érdekében. A felelősség és a döntés még mindig az ember lehetősége és egyben kötelessége is.

Zárásképpen egy hosszabb idézet a tudatökológiáról:

Horváth Róbert fogalmazza meg az Ars Naturae folyóirat szerkesztői felvezetőjében a tudatökológia fogalmát és alapelveit:

“Az ember mint alany mindig mint tárggyal találkozik a környezettel, legyen ez bármilyen értelemben tételezett, avagy tapasztalt – tehát valamivel, ami alanyi voltától különbözőként, egyszerre távoliként, másként, mint önmaga tűnik fel. Mégis döntő, hogy e találkozás során tudatos és aktív marad-e, vagy passzívan éppen önmagát teszi tárgyszerűvé a magától függetlennek tekintett világ vonzásában elmerülve.

Csak az előbbi esetben – ha a környezettel való kapcsolatában alanyként tudatos marad – valósulhat meg, hogy mindaz, ami körülveszi, bensőséges módon, tudatosított valóságként legyen jelen számára. Pontosan e bensővé tétel és a bensőségesen megélt környezet ideája a tudatökológia fő motívumai, amelyekből a tudati környezet elsőrendűsége és a saját tudat megkerülhetetlen jelentősége bontakozik ki. Minden esetben rajtunk, pontosabban, rajtam múlik, megvalósulnak-e alapelvei. Egyedül rajtam áll, teszek-e lépéseket a tudatosítás irányába, illetve amennyiben nem, vállalom-e a felelősséget, annak összes következményével együtt.

(…)

Az alapelvek a következők:

(1) A tudatökológia abból a fundamentális fontosságú felismerésből indul ki, hogy a környezeti válság minden jelenlegi és jövőbeli változatáért elsősorban az egyén a felelős. Az általa javasolt, kiindulást képező átélés konkrétan az, hogy a környezeti válság formáiról „én” tehetek.

(2) Amennyiben saját tudatomon belüliként élem át a környezetet, kevésbé járulok hozzá az ökológiai válság létrejöttéhez vagy további kibontakozásához. Ami az ember sajátja, hovatovább önmaga része, annak árt a legkevésbé. Nem ismeretes felelősebb viszony, hatékonyabb módszer a környezeti válság elkerülésére annál, hogy az oikoszt a tudatomon belüliként élem meg, annak elidegeníthetetlen részeként.

(3) A környezet bármely – földrajzi, állati, emberi, tárgyi, kulturális stb. – formájának a saját tudaton belül létezőként történő átélése nemcsak megelőzi, hanem megoldásokat is nyújt a környezeti válságra. Nincs ennél bensőségesebb kiváltó oka és módja a környezet felelős gondozásának. Amennyiben „másra” irányul, a szeretet sem eredményesebb.

(4) Az ökológiai válság különböző aspektusainak megoldása tekintetében elengedhetetlen előfeltétel a saját tudat harmonikus, emelkedett és teljes állapota érdekében végzett munkálkodás. A zaklatott, színvonaltalan és korlátozott tudat ugyanilyen környezeti viszonyulást eredményez. A „külső” környezet, összességében, a „benső” tudati környezetnek megfelelő.

(5) A környezet saját tudaton belüli voltának tapasztalata nem mentesíti az embert a válságok, sőt a katasztrófák élményeitől. Így azonban hatékonyabb módon követelnek megoldást, mint a pusztán külsőnek tekintett környezeti krízis.

(6) Ama kérdést, hogy a tudat van-e a világban, vagy a világ a tudatban, a tudatökológia egyértelműen az utóbbi módon válaszolja meg: a világ van a tudatban – és nem fordítva. Ha feltételezünk vagy tapasztalunk is olyan „tudatot”, amely a világban van, ezt a lecsökkent tudatot a teljes tudat tapasztalja, mely a világ egészét felöleli.

(7) Az iménti alapelvből következik, hogy a tudatökológia elismeri a tudat és a tudatosság alacsonyabb szintjeinek és formáinak létét. Nem tagadja például az agy hordozói szerepét, ám elutasítja, hogy a tudat – kizárólagos módon – azonos lenne az aggyal, az idegrendszerrel, vagy akár az elmeműködéssel.

(8) Az agyon, az elmén és a pszichén túli saját tudat tételezése a tudatökológia legfontosabb elve.

(9) Aki valamennyi alapelvet elfogadja, és látható módon, torzításoktól mentesen alkalmazza ökológiai munkájában, a tudatökológia művelőjének tekinthető. Ennek feltétele, hogy az elveket saját életében és szemléletében gyakorolja.”

Bodzazselé

Hétvégén újabb kalandba fogtam. Az Ökoklikkre írt cikkemhez kerestem recepteket, és elhatároztam, hogy bodzazselét fogok készíteni. Amúgyis szeretek lekvárokkal bíbelődni, miért ne lehetne a bodzát is kis üvegekbe tölteni?

Szóval kerestem a zselés recepteket, és többet elolvastam. Ötleteket kaptam, de szerintem egyik sem tisztázta le elég pontosan, hogy miből mennyi kell, és ahhoz mennyi, (melyik) zselésítő, stb…vajon zselé lesz-e, vagy csak szirup. Ezért kicsit kamikaze-akció lett, de nem bántam meg.

Háromfélét is készítettem, az alábbi alapanyagokból:

• érett bodzavirág (amennyi belefér 1 literes lábasba, a zöld szárakat levágva)
• 1 l víz (jó a hideg is), kb ellepje a virágokat
• cukor
• 2 db citrom
• 3 tasak dr. Oetker 3:1 dzsemfix
• néhány db eper
• 1 kk levendulavirág

A virágokat kb 14 órát hagytam ázni a vízben, majd leszűrtem, tehát majdnem 1 liter bodzaviráglevem volt, de hozzáadtam még kb 2 dl vizet, mert szerintem elég intenzív volt az íze így is. És akkor elolvastam a dzsemfix hátulján lévő instrukciókat, mely szerinte 750 ml gyümölcsléhez kell 1 tasak, és én a felét szerettem volna elkészíteni az első adaghoz.

1. Epres bodzazselé:

Kb 3,5 dl bodzaléhez hozzáadtam (szitálva) a fél tasak dzsemfixet, 8 dkg cukrot, majd néhány szem epret felszeletelve. Fél percig hagytam forrni, ezután leszedtem a képződött habréteget, és fél citrom levét is hozzáadtam. Sterilizált üvegekbe, dunsztba ment. Ez rendesen be is sűrűsödött, főleg miután hűtőszekrénybe tettem.

2. Levendulás bodzazselé:

Szintén 3,5 dl bodzalében elkevertem a fél tasak dzsemfixet, 7 dkg cukrot, és beletettem 1 kiskanálnyi levendulavirágot. Fél perc forrás után hableszedés, majd fél citromlé következett.

A harmadik változat ízesítés nélkül készült, ugyanezekkel a mennyiségekkel.

Az utóbbi kettő viszont nem akart besűrűsödni. Kicsit hűtőbe tettem, de nem volt elég meggyőző az eredmény, inkább újra felforraltam, és hozzáadtam még fél-fél tasak dzsemfixet. Nem tudom ez mennyire volt professzionális megoldás, végülis biztosra akartam menni, és sikerült is. De hozzá kell tennem, lehet, hogy többet kellett volna a hűtőben tartanom,  és talán magától megdermedt  volna.

Fontos információ még, (és én ezt is csak utólag olvastam), hogy állítólag a Haas zselésítője jobban zselésíti a virágokból készült zseléket, mint a dr. Oetker dzsemfix.

Sikeres zselésítést kívánok 🙂

Eper-rebarbara csatni

Múlt héten az ELTE PPK Egészségnapon is megjelent az ELTE EKSZ öko-konyhája, ahol az egészség mellett az élelmiszerfogyasztás ökológiai aspektusaira is igyekeztünk felhívni a látogatók figyelmét. A több játékos ismeretterjesztő feladat mellé készítettünk kóstolókat is, amelyeknek nagy sikere volt. Zöldségpástétomok közül zakuszka és padlizsánkrém volt az étlapon bio retekcsírával, különlegességként pedig epres rebarbarás csatnit készítettünk.

A csatniról már  korábban esett szó, lássunk most egy izgalmas tavaszi változatot.

Hozzávalók:

• 50 dkg rebarbara
• 35 dkg eper
• 5 ek nádcukor
• 1 ek vaj
• fél kk őrölt szegfűszeg
• fél kk őrölt gyömbér
• egy csipet ánizs
• csipet só

Egy evőkanálnyi vajon enyhén megpirítjuk a fűszereket, hogy elkezdjenek illatozni. A meghámozott, kb 1 cm-es darabokra vágott rebarbarát és a szintén feldarabolt epret hozzáadjuk, majd pirítjuk pár percig. Következik egy csipet só és a cukor, amit ízlés szerint lehet adagolni, ez az alapanyagok édességétől függően változhat. Addig forraljuk, amíg lekvárszerű nem lesz. Hűtőben egy hétig biztos eláll, de steril üvegekben tovább is tartósíthatjuk.

Zöldturmix

A tavaszi saláták, zöldek megjelenésével elérkezett nálam a zöldturmixok ideje is, részben tudatosan egy méregtelenítő diéta miatt, amihez már nem volt elég csak a saláta.

A zöld turmix, vagy green smoothie 40%-ban valamilyen zöld levél és 60%-ban egy, vagy legfeljebb kétfajta gyümölcs, ezeket ízesíthetjük, és kombinálhatjuk kedvünkre. Szerencsére sok zöld levél közül választhatunk (spenót, sóska, petrezselyem zöldje, sárgarépa zöldje, gyermekláncfű levél, zellerszár, leveles kel, fejessaláta, csalán, reteklevél), mellé pedig most leginkább az almát ajánlom. A zöld levél és gyümölcs kombinációja nem okoz emésztési problémákat, sőt, mivel a turmixgép feltöri a szerkezetét, könnyen emészhetővé válik, és a tápanyagok is könnyen felszívódnak. Lehet reggelire, tízóraira, vagy vacsorára is fogyasztani, akár egy litert is elkészíthetünk egy napra, mivel a hűtőben eláll.

Én eddig fejessaláta, spenót és reteklevéllel próbálkoztam, és először kicsit tartottam az ízétől, de az alábbi recept meggyőzött, és rendkívül ízletesnek és frissítőnek tartom. A zöld leveleket változtatom csak, (érdemesebb minél változatosabban), a többi hozzávaló általában ugyanaz. Két hete szinte minden nap ezzel indul a napom, és remekül érzem magam!

Spenótos zöldturmix:

• egy marék friss spenót
• 1 meghámozott alma
• 1-2 cm gyömbér
• 1 citrom leve
• 4 dl víz

A hozzávalókat egy turmixgépben vagy botmixerrel összeturmixoljuk.

Érdemes fogyasztás előtt lehűteni.

Céklaleves

Tudom, hogy a télen már elég céklát ettünk, és remélem, hogy mindenki unja már 🙂 Viszont szinte egész évben szezonban van, tehát akár most is aktuális lehet. Azért is jutott eszembe ez a recept, mert nemrég Kerencsenden jártam, ahol egy óvodai menzareformról készítettem interjúkat. A 2010-ben indított kezdeményezésben alapvető célként tűzték ki az egészségesebb menzai étkeztetést, amely a gyermekek fejlődése szempontjából kiemelten fontos. Ennek eszközeként számos újítást vezettek be, például több zöldségkrémlevest főznek, a késztermékeket, só és cukor használatát visszaszorították, az ételek elkészítésében pedig a frissességre törekednek. Az alapanyagokat amikor csak tehetik, a helyi termelőktől szerzik be, az önellátást pedig  nagyban segíti az önkormányzati földeken közmunkások által termelt zöldség és gyümölcs. A menza reformja nemcsak a gyermekek egészséges fejlődését szolgálja, hanem az ökológiai fenntarthatóság felé is sikeres törekvés. Persze azért még van mit javítani, de például céklalevest is szoktak főzni a gyerekeknek, amit az általános iskolások kevésbé szeretnek, de a ovisok még sokkal nyitottabbak és könnyebben megszokják az ilyen finomságokat.

Íme a céklaleves, ahogy otthon készítjük.

Hozzávalók (4 személyre):

• 500 g cékla
• 300 g burgonya
• két közepes sárgarépa
• két fokhagyma gerezd
• 1 nagy fej vöröshagyma
• 50 g vaj
• balzsamecet
• 1 ek cukor
• 1 kk kakukkfű
• 1 liter víz/húsleves
• 1,5 dl tejföl

Megfőzzük egyben a céklát (kb. 30 percig), meghámozzuk és kockákra vágjuk, majd félretesszük. Egy másik lábasban a felaprított fokhagymát és a vöröshagymát és felkockázott sárgarépát a vajon megpirítjuk pár percig, amíg puha nem lesz. Balzsamecetet és cukrot adunk hozzá, és felöntjük egy liter vízzel. A felkockázott burgonyát is beleteszzük, és kakukkfűvel fűszerezzük. A főtt céklakockákat hozzáadjuk, és pürésítjük, majd sózzuk. Kevés tejfölt belekeverünk, illetve opcionálisan díszíthetjük vele a tetejét is. (Én most lenmagolajat és pirított szezámmagot szórtam rá). Készíthetünk hozzá kakukkfüves croutont is a következőképpen: egy serpenyőben olívaolajon megpirítjuk a kockákra vágott kenyeret kakukkfűvel, kevés sóval és borssal.