Tovább a tartalomra
december 21, 2013 / gelencserzso

Diós-almás nyers torta

Első vegán nyerstorta-vállalkozásom egész jól sikerült, legalábbis a végeredmény szempontjából mindenképpen. Hozzáteszem, igen sokat vesződtem vele, kb. 4 órát (a diópucolással együtt)… Nem tudtam ugyanis, hogy milyen mennyiségek kellenek, és nagyon-nagyon ragadós volt, ráadásul egy botmixerrel dolgoztam, ami igencsak megnehezítette a darálás és keverés folyamatait.

Igen tömény, szerencsére nem lehet sokat enni belőle, de annál tartalmasabb. Valahol azt olvastam, hogy együk lassan a nyers ételeket. Szerintem ezt nem is lehet másképp enni, csak lassan. Ennek az ételnek meg kell adni a tiszteletet, rá kell szánni az időt, oda kell figyelni rá. Minden falatra.

Hozzávalók (20 cm átmérőjű tortaformához):

  • 300 g darált dió
  • 200 g mazsola (vagy aszalt szilvával is lehet)
  • őrölt fahéj
  • 100 g aprószemű zabpehely, megmosva, beáztatva
  • 300 g alma lereszelve
  • 1 kk őrölt szegfűszeg
  • 4 ek búzacsíra
  • fél citrom leve

A diót megmostam és ledaráltam. Az előzőleg beáztatott zabpehelyből a felesleges vizet kipréseltem. A mazsolát szintén megmostam, szintén beáztattam, és összeturmixoltam a dióval és a zabpehellyel. A fenti mennyiségek inkább közelítő értékek, érdemes fokozatosan hozzáadni a diót, hogy a megfelelő állagot kapjuk, ez nekem sem ment egyszerűen. Nagyjából egy ragadós masszát kaptam, aminek a felét kevés fahéj hozzáadása után a tortaformába egyengettem.

A lereszelt almához még lehet adni egy kevés mazsolát, ha szeretnénk édesebbre. Adtam hozzá citromlevet, fahéjat és egy kis őrölt szegfűszeget, ezektől igazán kellemes illata lett. A búzacsíra is jól jön, mert felszívja kicsit a maradék nedvességet.

Az almaréteg felét rápakoltam a “tésztára”, majd újra tésztaréteg és almaréteg következett. A tetejére lehet csinálni még fahéjas mazsolakrémet (fahéj+mazsola turmixolva), majd darált diót szórtam a tetejére, ettől valamivel szebb is lett.

Nagyon jól összeállt, éjszakára a hűtőbe tettem, és másnap szeleteltük is a lakótársammal.

IMAG0570

IMAG0574

Hozzászólás