Tudatökológia a táplálkozásban

Fél éves szünetet követően engedjétek meg, hogy kicsit elméletibb jellegű poszttal vezessem fel a következő recepteket. Az történt ugyanis, hogy lassan két hónapja vegán étrenden létezem, aminek a blog szempontjából nyilvánvalóan nagyobb gyakorlati jelentősége van, valamint nem árt, ha a miérteket is tisztázzuk.

Kezdjük egy eléggé személyes, ám sokakat érintő problémával: pár éve küzdök ekcémával, és eddig lényegében nem sok minden használt a tünetek enyhítésében (kivéve a kendermagolaj!). A probléma valójában igen összetett, de az étkezésnek is nagy szerepe lehet benne, (mivel a bőr egy másodlagos kiválasztórendszerként is funkcionál). Több könyvben olvastam már, hogy az állati fehérje mellőzése segít a tünetek enyhítésében. Egyébként nem szoktam sok húst enni, de tejterméket viszont annál inkább, ezért október elején elhatároztam, hogy kipróbálom mi fog történni, és bizonytalan időre szüneteltetem a hús, tojás és tejtermékek fogyasztását.

A dolog viszont nem ilyen egyszerű, tulajdonképpen már hónapok, sőt évek óta a fejemben motoszkált az a gondolat, hogy az ipari állattartás ökológiailag romboló, az állatokra, a környezetre, az emberi egészségre nézve is. Rengeteg időt töltöttem (és töltök most is) a vásárlással, melyik sajtot vegyem, melyik tojást, ketreces, nemketreces, még a piacon is megkérdezek mindent, amit lehet, szóval rájöttem, hogy mindez túl sok pénz, idő, stressz és bizonytalanság. Hozzáteszem, hogy én az átlagembernél jóval többet, talán túl sokat is foglalkozom azzal, hogy mit eszek. Mégis miért teszem ezt? Egyszerű a képlet: a sejtjeim azokból a tápanyagokból épülnek fel, amelyeket a szervezetembe juttatok, de a fogyasztással én magam is visszahatok a nagyobb rendszer működésére. A materiális szintnél azonban többről van itt szó. Köztudott, hogy a kiegyensúlyozatlan táplálkozásnak, vagy túlzott odafigyelésnek pszichés okai is lehetnek, és meglehet, hogy az ételek iránti bizonytalanság, bizalmatlanság az én lelki világomról is elmond valamit. Annyit biztos, hogy nem vagyunk a legnagyobb harmóniában, vagy velem van gond, vagy az átlagos termékkínálattal. Érvényes lehet-e ez a probléma társadalmi szinten? Összefüggésben állhat egy társadalom tudatállapota a táplálékkal, amelyet elfogyaszt? Mit mond el az élelmünk termelése, táplálékunkhoz való viszonyunk a belső világunkról? Valójában egy igen meghatározó része életünknek a táplálkozás, hiszen a táplálékból építjük fel magunkat testileg és szellemileg is, amit úgy tűnik, hogy mára elfelejtettünk. A kristálycukor például egy erősen pszichogén anyag, amely a társadalmi kohéziót rombolja. A táplálkozás szimbolikus jelentőségére is felhívja a figyelmet többek között J. S. Foer., Eating Animals című könyvében. Az étel, amit magunkhoz veszünk, hitünket is szimbolizálja, és ezt az étkezéssel demonstráljuk magunknak és mások felé is. (A keresztények például Krisztus testét és vérét a kenyér és a bor színe alatt veszik magukhoz.) Az állatok megfelelő leölésére egyes kultúrák még mindig odafigyelnek, köztudott, hogy az állatokat érő stressz a hús minőségét is befolyásolja (ld.: stresszhormonok). Milyen kultúra az, ahol a kíméletlen körülmények között tartott állatokat alulfizetett munkások közömbös kegyetlenséggel futószalagon, tömegesen darabolják műanyag dobozokba? Szemléletes filmek akadnak a témában (Food Inc., …), aki eszi, járjon utána. 

Nem azt akarom mondani ezzel, hogy minden hús és tej rossz, az ájurvéda szerint például a vegetáriánus életmód sem szattvikus (szattva: világosság, egyensúly, béke és szeretet a jellemzői), mert tagadás és félelem van benne a hús iránt. Én most inkább a tagadást választom, minthogy féljek, de az ideális az lenne, ha valódi alternatívákat tudnék választani, pl. helyi, termelői kapirgálós tojás, stb.

A fizikai testünk és környezetünk között aligha húzhatunk éles választóvonalat, hiszen az emberi társadalmak kulturálisan, szellemileg is beágyazottak az adott ökológiai rendszerekbe, sőt, azt saját identitásuk részének is tekinthetik. Most már csak egy lépésre vagyunk a tudatökológia fogalmától, amely ezzel a kiterjesztett énnel számol. Az iparosított állattenyésztés szomorú produktumaiból tehát nem kívánok részesedni (épp elég a sok vegyszerezett növény…), és nem szeretnék hozzájárulni, de a jövőben nem zárom ki, hogy pl. termelői húst, sajtot fogyasszak. Természetesen tudom, hogy ettől még létezik, viszont tudatában vagyok az alternatíváknak és a választásaimnak, és most egy ideig a növényekre esik a választásom, saját magam és a “környezetem” érdekében. A felelősség és a döntés még mindig az ember lehetősége és egyben kötelessége is.

Zárásképpen egy hosszabb idézet a tudatökológiáról:

Horváth Róbert fogalmazza meg az Ars Naturae folyóirat szerkesztői felvezetőjében a tudatökológia fogalmát és alapelveit:

“Az ember mint alany mindig mint tárggyal találkozik a környezettel, legyen ez bármilyen értelemben tételezett, avagy tapasztalt – tehát valamivel, ami alanyi voltától különbözőként, egyszerre távoliként, másként, mint önmaga tűnik fel. Mégis döntő, hogy e találkozás során tudatos és aktív marad-e, vagy passzívan éppen önmagát teszi tárgyszerűvé a magától függetlennek tekintett világ vonzásában elmerülve.

Csak az előbbi esetben – ha a környezettel való kapcsolatában alanyként tudatos marad – valósulhat meg, hogy mindaz, ami körülveszi, bensőséges módon, tudatosított valóságként legyen jelen számára. Pontosan e bensővé tétel és a bensőségesen megélt környezet ideája a tudatökológia fő motívumai, amelyekből a tudati környezet elsőrendűsége és a saját tudat megkerülhetetlen jelentősége bontakozik ki. Minden esetben rajtunk, pontosabban, rajtam múlik, megvalósulnak-e alapelvei. Egyedül rajtam áll, teszek-e lépéseket a tudatosítás irányába, illetve amennyiben nem, vállalom-e a felelősséget, annak összes következményével együtt.

(…)

Az alapelvek a következők:

(1) A tudatökológia abból a fundamentális fontosságú felismerésből indul ki, hogy a környezeti válság minden jelenlegi és jövőbeli változatáért elsősorban az egyén a felelős. Az általa javasolt, kiindulást képező átélés konkrétan az, hogy a környezeti válság formáiról „én” tehetek.

(2) Amennyiben saját tudatomon belüliként élem át a környezetet, kevésbé járulok hozzá az ökológiai válság létrejöttéhez vagy további kibontakozásához. Ami az ember sajátja, hovatovább önmaga része, annak árt a legkevésbé. Nem ismeretes felelősebb viszony, hatékonyabb módszer a környezeti válság elkerülésére annál, hogy az oikoszt a tudatomon belüliként élem meg, annak elidegeníthetetlen részeként.

(3) A környezet bármely – földrajzi, állati, emberi, tárgyi, kulturális stb. – formájának a saját tudaton belül létezőként történő átélése nemcsak megelőzi, hanem megoldásokat is nyújt a környezeti válságra. Nincs ennél bensőségesebb kiváltó oka és módja a környezet felelős gondozásának. Amennyiben „másra” irányul, a szeretet sem eredményesebb.

(4) Az ökológiai válság különböző aspektusainak megoldása tekintetében elengedhetetlen előfeltétel a saját tudat harmonikus, emelkedett és teljes állapota érdekében végzett munkálkodás. A zaklatott, színvonaltalan és korlátozott tudat ugyanilyen környezeti viszonyulást eredményez. A „külső” környezet, összességében, a „benső” tudati környezetnek megfelelő.

(5) A környezet saját tudaton belüli voltának tapasztalata nem mentesíti az embert a válságok, sőt a katasztrófák élményeitől. Így azonban hatékonyabb módon követelnek megoldást, mint a pusztán külsőnek tekintett környezeti krízis.

(6) Ama kérdést, hogy a tudat van-e a világban, vagy a világ a tudatban, a tudatökológia egyértelműen az utóbbi módon válaszolja meg: a világ van a tudatban – és nem fordítva. Ha feltételezünk vagy tapasztalunk is olyan „tudatot”, amely a világban van, ezt a lecsökkent tudatot a teljes tudat tapasztalja, mely a világ egészét felöleli.

(7) Az iménti alapelvből következik, hogy a tudatökológia elismeri a tudat és a tudatosság alacsonyabb szintjeinek és formáinak létét. Nem tagadja például az agy hordozói szerepét, ám elutasítja, hogy a tudat – kizárólagos módon – azonos lenne az aggyal, az idegrendszerrel, vagy akár az elmeműködéssel.

(8) Az agyon, az elmén és a pszichén túli saját tudat tételezése a tudatökológia legfontosabb elve.

(9) Aki valamennyi alapelvet elfogadja, és látható módon, torzításoktól mentesen alkalmazza ökológiai munkájában, a tudatökológia művelőjének tekinthető. Ennek feltétele, hogy az elveket saját életében és szemléletében gyakorolja.”